Itt maradtam az álmaimmal, mint egy köteg emlék a múltból. -
Szigeti Németh György – RP története (Egyszer régen)
Gyorgy Nemeth (1959 / szigetingy) | Visual Artist, Creative Writer and Pharmacist | Founder of Szingy Gallery Budapest – Németh György (1959 / szigetingy) | Visual artist, Kreatív író és Gyógyszerész | a Szingy Galéria Budapest alapítója
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egyszer régen. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egyszer régen. Összes bejegyzés megjelenítése
2019. november 4., hétfő
2019. október 30., szerda
Régi fényképek
Miért szeretem nézegetni a régi fényképeket? Talán
bizonyítják, hogy egyszer, még ha csak egy szívverésnyi időre is, minden
tökéletes volt. - Németh György – Egyszer régen (RP története)
2017. december 11., hétfő
Ennyi 2.
2012.04.05 -
2013.07.11.
Kövér: Van, aki alkalmasabb nálam
Milyen államfő lenne Kövér László? Hát, a vakok között a
félszemű is király alapon, elgondolkodtató. De csak akkor, ha minden jobb- és
baloldali diktatúra kísérlet ellen megmarad a szellemi szabadság hívének,
védelmezőjének! És ha figyel arra a Schmitt ügy kapcsán is, a bosszú éppen
olyan erkölcstelen, mint a bűn - melyet üldöz!
Kövér: Van, aki alkalmasabb nálam
Csak remélni tudom, hogy nem Harrach Péter vagy valaki más a
Kereszténydemokrata Néppártból lesz az államfő, mert belőlük, rendszerükből
nagyon hiányzik a kereszténység. Igaz sajnos Magyarország életéből is. Jelöltet
keresni kell, aki szuggeráló erővel szólítja meg a magyarságot, műveltsége,
mérték és arányérzéke még meg van!
Nem türelmetlen, kapzsi, a belső és külső rendet életében
megtalálta és nem reszket az elkövetkező időtől, amikor majd komolyan dolgozni
kell, a magyarság iránti hűsége töretlen! Most már csak előre szabad nézni még
ha kissé ködös is a távlat! De gondolom ezt Orbán Viktor is tudja.
Világosítsd föl gyermeked
Orbán Viktornak tudnia kell...
Az utóbbi egy-két hétben hihetetlen gyors lett a társadalom
kopása! Igaz az utóbbi bő húsz év szuvasodása, romlása kellően előkészítette
ezt. Orbán Viktornak tudnia kell az emberek előbb-utóbb megunnak minden
kísérletet aminek nem célja az ember az egyén, sokat tanulhat eddigi hibáiból. Figyelnie
kell arra, hogy emberei akik a bukott "társaság" helyére ültek -
mennyire ugyanazok - mint akiket leváltottak és ugyanazzal az erkölcstelen
szemlélettel, módszerekkel, igazságtalansággal gyakorolják a hatalmat! Orbán
Viktornak össze kell szednie magát - mint lelkiismeretes és jellemes ember -
hogy ne csak egy ötletes bűvészmutatvánnyal próbálkozzanak hívei, ami nem a
valóság, hanem igyekezzenek, hogy végre megtörténjen a "nagy élmény"
a magyarságban!
A Marsról nem hozhatunk elnököt
Milyen államfő lenne Kövér László? Hát, a vakok között a
félszemű is király alapon, elgondolkodtató. De csak akkor, ha minden jobb- és
baloldali diktatúra kísérlet ellen megmarad a szellemi szabadság hívének,
védelmezőjének! És ha figyel arra a Schmitt ügy kapcsán is, a bosszú éppen
olyan erkölcstelen, mint a bűn - melyet üldöz! Nem túnik túlzottan
rokonszenvesnek - de most ez van - talán addig maradjon, amíg ebből a
sivatagból valami oázis kialakulása elindul! Mert egyenlőre csak változás van
az országban, semmi esetre sem fejlődés.
Orbán: Most a nemzetállamok sorsa a tét
A helyzet, a tények többet érnek mint az álmok és most már
nincs mese! Utat kell mutatni a haszontalan múlt, a sivár jelen és a
veszedelmes jövővel szemben! És Húsvétra: nem elég, ha Isten megszólítja az
embert, felelni is kell tudni! Még jó, hogy örülhetünk, mert ha dühösen is de
Isten velünk van!
Böjt és bőség
A "keresztény gyökerekben" feltétlenül vannak
fontos elvek, odafigyelésre méltó princípiumok és az emberek életéhez - az élet
nehézségeinek leküzdéséhez, az élet örömeinek megtalálásához - szükséges intelmek.
Ezek EU alkotmányos dokumentálása szükséges-e, nem tudom. A társadalmi
együttélés törvényeit az emberi közösségek hozzák létre, az EU-ban, az EU
közösségei. Nem nehéz belátni: a "keresztény gyökerek" - és az
Egyházak - jelentősen hozzájárultak, hogy a hívők által jobbá lett a világ! A
kereszténység (és benne az Egyházak) persze mindig válságban van - csak ezt
néha jobban észrevesszük, néha kevésbé - mert a kereszténységnek (Egyházaknak)
valamilyen módon mindig Isten előtt kell megállnia! De ne csüggedjünk, mert ha
dühösen is de Isten velünk van!
Schmitt Pál lemondása és ami mögötte van
Ebben az ügyben az a szomorú, hogy a magyar társadalom
jelenlegi vezetői most már a pótvizsgán is megbuktak. Schmitt Páltól senki nem
kívánt lehetetlent, de félő volt, hogy Ő félreértette a helyzetet és
emberségből, műveltségből most szánalmasan vizsgázott! Persze a "Schmitt
ügy" megosztotta az embereket és ki felel ezért, erre nem tudom a választ.
De az igaz, a felelősség nem intéz el semmit, a bosszú sem állít vissza semmit.
Ebben az ügyben már minden aránytalanságot megzötyögtetett az idő, talán valami
ledőlt ami eddig tilos volt és most már szabad. Most még kérdés, ebből az
elpépesedett helyzetből mikorra gyúr az idő egységesebb nemzetet?
Orbán Viktor: Egyedül Magyarországon nem volt új alkotmány
Nagy kár hogy ilyen kopott, poros a magyar társadalom, de
Orbán Viktornak le kell porolnia végre! Ha ez most reménytelennek is tűnik,
igazán foglalkozni - különösen miniszterelnököknek - csak reménytelen
feladatokkal érdemes. Az, hogy rendesen leváltottak egy sokszor tehetségtelen,
nem emberszabású, rideg és néha magyarellenes hatalmat, nem elég! És az sem
elég, hogy "most aztán rendet csinálunk" felkiáltással emberei a
"bukott társaság" helyére ültek és kezdtek erkölcseikben, módszereikben
a régiekre hajazni. Ennél többet kell kell tenni, segíteni kell az embereken! Mi
kell ehhez: mindenekelőtt erős törvények és ezek erejét megismerő, és abban
bízó társadalom. Közeleg a félidő még bele lehet húzni!
Még valami: A bejegyzéseket olvasva - tiszteletben tartva a
véleményeket - sok önzést, műveletlenséget látok, legyen felelősebb a nyilvános
bírálat mindenki részéről!
Antall óta nincs példaadó politikusunk
Hankiss Elemér. Munkáiban látom, hogy segíteni szeretne a
magyarságnak hogy megtalálja a helyét ebben az összebonyolódott világban.
Segíteni, hogy a magyarság műveltebb legyen, tudjon elég lelki erőt gyűjteni
ahhoz, hogy uralkodjék indulatain, hiúságán! Persze lehet, hogy majdnem mindig
a sötétben és a reménytelenségben tapogatózott a fényt és a lehetőségeket
keresve. Gondolom eléje szaladt az időnek, mert még várni kell arra, hogy a
műveltség és az erkölcs - a szó igazi értelmében - Magyarországon életforma
legyen. Igaz erre érdemes türelmesen várni!
Nyílt hadüzenet a reformereknek
A katolikus egyház megújulásáért küzdő keresztények várják:
" Majd jön egy pillanat". Az élet, a történelem végtelen sok
pillanatból áll! Némely pillanat jobb, némely rosszabb. A végelszámolásnál
fontos, hogy több jobb pillanat legyen. A katolikus egyházban eddig több a jobb
pillanat - ez a lényeges - és van még tartalékuk. De azért jó tudni. A
kereszténység mindig válságban van, csak ezt néha jobban észrevesszük, néha
kevésbé, mert a kereszténységnek valamilyen módon mindig Isten előtt kell
megállnia! Szent Péter örököseinek meg kell próbálni több hitelességet, több
jobb pillanatot mutatni, hogy a kiüresedetté és gyakran formalitássá vált
Egyház ne csak egy panoptikum legyen ahol néha átdereng az Isten!
Isten köpenye szegélye
Váli Dezső képei jók, a mesterség Neki nem probléma! Sajátos
látásmóddal bíró egyéniség. Képein elkapható motívumok nem méricskéltek,
hébe-hóba szabálytalanok, nem erőlteti a valóság visszatükröződését. Talán
valamilyen ideát akar felmutatni a festészet formanyelvének segítségével. Ehhez
több kell mint tehetség néhány képén talán átsuhan a Szentlélek!
Kizáró ok?
Az ismert politikusok közül - ha lassan is - már mindenki
levizsgázott! Az elmúlt évtized(ek)-ben már nem lehetett elrejtőzni, szint
kellett vallani, ki milyen ember. Így aztán "nagyjából" tudjuk kitől,
mire számíthatunk, bár meglepetések mindig lehetnek. De olyan jelölt lenne jó,
aki stabilizálná, használhatóbbá még emberarcúbbá tenné mind azt amit eddig
elértünk. (Ez nem túl sok, de azért nem kevés!) Felejtené az "Aki nincs velünk
az ellenünk!" logikáját és ami megérett a társadalomban változásra, azt az
ész és nem az ösztönök jegyében valósítaná meg! Megjegyzés: Van ilyen jelölt a
Fideszben, és bízom benne már megtalálták!
Pokorni: Kövér és Áder is kiváló jelölt
A jelölt állításakor eljön a Fidesz pillanata, amikor
kénytelen realizálni a magyar társadalom további fejlődése érdekében, mit kell
még tennie! Ezért is nagyon fontos az új államfő személye. Ha felmegy a
függöny, az új államfőtől nem várom a magyar társadalom katarzisát és azt sem
várom, hogy sok újat mondjon, de ahogy mondja az számomra fontos!
Hajós: Annak ugatok be, akinek akarok
Hajós Andrásnak. Ez a riport inkább a sötétbe ment mint a
fénybe, meg aztán benne volt néhány "meglepetés" amitől rögtön
fanyalognak a "széplelkek". A fanatikus, türelmetlen, egykönyvűek
leordításával nem kell foglalkozni, legfeljebb még közönyösebbé válsz. Akik meg
nem értenek, nem tudnak megbirkózni veled - ez minőségi kérdés - csak a javadra
vannak! A Heti hetesben meg hajrá...!
Reagan helye üres
A megfáradt, elhasznált ideges Amerika problémái átütnek
Európára, a világra. A katonai ütőképesség megtartásához nagyobb gazdasági
prosperitásra van szükség, és ezt jelen helyzetben - akár Obama, akár Romney
legyen az elnök - nem lesz könnyű elővarázsolni, ritmusváltásra minden
bizonnyal szükség lesz. Talán újra elő kell venni vagy visszahozni a
"pionir" szellemet, különben felborul és tartását veszti sok minden
amit Amerika elért!
Die Presse: Orbán támadja az uniós intézményeket
Jaj, már megint sikerült magunkra haragítani az EU-t? Tudni
kell: Brüsszelben nem illik felrakni a lábat a székre! Sebaj, majd másod
osztályon utazunk Európába! Meg különben is, ebben a rút EU-ban tudás, jellem
és képesség nélkül akartunk érvényesülni? Ha az ember meg akarja állni a helyét
a világban, a szavaira vigyáznia kell!
Ipsos: Csökkent a Fidesz és az MSZP támogatottsága
Csökkent a Fidesz és az MSZP támogatottsága, úgy látszik a
politika körül tolongó komédiások, zsebtolvajok műsora kisebb közönségnek tetszik,
de hol van az elit - nem jobboldali, nem baloldali - hanem emberi elit, aki nem
akar nyerészkedni a hazán!
Schiffer: A mágnesszalagok nem hazudnak
A zászlót, pártjelvényt gyakran váltogató politikusok
izgatottak, rossz a lelkiismeretük, állandóan be akarják bizonyítani, hogy
múltjukban nincs semmi morális kivetnivaló. Sajnos a nemzetnek eddig nem volt
bátorsága, ereje e politikusok múltjának tisztázásához. Most itt a lehetőség!
Vagy inkább megvárjuk, míg az „érintett” politikusokat lassan elúsztatja az idő
folyama?
Jelentős gazdasági növekedéssel lehet számolni
Orbán Viktor „gazdasági szabadságharca” lassan kifullad,
pedig „profi politikusként” tudja ennek elevenen tartása létkérdés a következő
két évben. Az erőlködésben persze folyik valamilyen újjáépítés sok hűhóval és
politikai reklámmal, de az ország belső kohéziója hiányzik, az ország gazdasága
most másképpen rossz, mint két évvel ezelőtt. Az új irány a keleti külső
segítség - miután az EU/IMF horogütésekkel gyomroz – de ez a segítség inkább,
csak politikai és üzleti ügynökök áruja. Jó lenne nem kívülről várni, remélni a
megoldást, hanem belülről, de ehhez komoly ritmusváltásra van szüksége minden
magyarnak…
Új nemességről beszél az MSZP
Már nem csodálkozom, nem háborodok fel az MSZP kezdetleges és
gyatra dilettantizmusa láttán, bármihez hozzászólnak, csak fájdalmas ütéseket
kapnak válaszul. Most beleordítanak a világba, minden „mai igazságtalanság és
szegényellenesség ” láttán, holott nyolc éves „sikerük” eredménye, hogy Fidesz
pártivá dühösödött az ország nagy része. Látniuk kellene, a mostani politikus
gárdájukat lassan már mindenki eldobja, a külföld éppúgy, mint a haza, melyet
hűtlenül szolgáltak! Ezért van az, hogy minden közeledésünkre, kísérletünkre
mindig ellenünk felel az ország. Ha időben nem cserélnek, nem hitelesednek,
politikai szerepük a jövő ködébe vész…
Kövér kiosztotta az ellenzéket
Lehet, hogy a mostani ellenzék még nem hat a társadalomra -
soraikban türelmetlenség, zűrzavaros megfelelési kényszer – és csak eltűrt
statisztái a nagy nemzeti cselekménynek, de felesleges „kiosztani” őket! Kövér
Lászlótól, mint az Országgyűlés elnökétől - a Schmitt Pál plágiumügy kapcsán is
– azt várom, hogy a tényekről harag nélkül beszéljen, és az élet mélységeiben
is tudjon heroikus maradni! Meg különben sem tudhatjuk, kit, mit, mikor fúj el
az idő forgószele…
Kalandorság-adó
Mesterházy Attila (és az MSZP) nézőtere kiürül - hiába
próbál az emberek bizonytalanság érzetére hatni - mert nem lélegzik együtt a
produkcióval, csak lelkes bértapsolói vannak, áhítatos néző egy sem! Retorikus
politikai nyugtalanságkeltése nem fűt társadalmi feszültséget, mert az MSZP még
mindig hiteltelen, a megújulásra szánt utolsó két évüket átszórakozták. Ha a
hetykeséget felváltják a jellemmel, a szájaskodást a bátorsággal és a
kapzsiságot is feledik még önmagukra is találhatnak. Persze még sok,
valóságosat meg kell tudniuk az emberekről és akkor még lehet egy kis szerepük
a nemzet színpadán!
RTL Klub: Jönnek a megszorítások
Nincs probléma, a már amúgy is csak ténfergésre
kényszerített magyar – tüntető politikai magatartás nélkül – hangtalanul
befizeti a csekkjeit, de túléli, mert „áll a viharban a magyar”!
Gyors intézkedéseket ígért Orbán Barrosónak
A nagy ködlovagok brüsszeli vitadobogós megbeszélésein - egy
nyersanyag és tőkeszegény ország - Magyarország nehéz helyzetben van! A kérdés:
Rabok legyünk vagy szabadok? De lassan már csak arról van szó, hogy legyünk! A
nemzetnek most már tényleg bele kell húznia, a ritmusváltás elkerülhetetlen még
akkor is, ha a szekeret kell a ló elé kötni!
Plágium 2.0
Gyurcsány Ferenc számára is bezárult a kör, ha plagizált,
távoznia kell a politika színpadáról! Az élet láthatatlan erői mily különösen
rendezik a lehetőségeket, Schmitt Pál, Gyurcsány Ferenc és még ki tudja, hányan
következnek? Nagyon mélyre süllyedt a politika szellemi, erkölcsi szintje, a
tömeg-hülyítés, és a nemzetkábítás céljára szállított lejáratások már
akadályozzák a társadalmi alkotóerő kibontakozását, a társadalmi igazság
megvalósítását. Ugyanakkor nehezen leküzdhető a harag, a nyegle, pökhendi,
erkölcstelen és léha magyar politikai közélet, közállapotok iránt. Nagy kár,
hogy nincs egy politikai elit - nem jobboldali, nem baloldali – hanem emberi
elit, aki nem akar nyerészkedni a hazán!
Szerdán megválaszthatják Ádert
Áder János köztársasági elnökké választása demonstrálja,
hogy a Fidesz mégis rendelkezik valamennyi arányérzékkel! A számos jelölt
közül, a derűtlen, de nem basásan gőgösködő Áder a legjobb választás, még akkor
is, ha a benne lévő erő, energia nem mozgat meg sok mindent. Bízom benne, hogy
nem fogja nagyon felvizezni az államfői tisztséget, és iparkodni fog, a
köztársasági elnöki méltóság szétrombolt cserepeiből egy életképes valóságot
összeragasztgatni!
Levette az uniós zászlót a Jobbik a képviselői irodaházról
Jaj, ez az uniós zászló, levételi virtus! Még, ha
meszkalinos látomásainkban, Európát és a Wall Street-i pénzkatedrálisok urait
zsebre is vágjuk, ebben a május elsejei nyárban maradjunk szín józanok.
Európában, Európával együtt kell a gödörből kikecmeregni! És ha valamikor, a
sült galamb a szánkba is repült, persze lehet, hogy nem is volt ilyen időszak -
vagy nem volt mindenkinek - most biztosan nem is lesz, mostohább korszak jön.
De biztos vagyok benne, egy ezeréves nemzet ezt is megoldja!
Baj-e, hogy konzervatív a köztársasági elnök?
Most éppen Áder János, de a hihetetlenül felgyorsult
eseménysorozatok korában a köztársasági elnök úgysem tudja „befolyásolni a
történelem” menetét. A számos jelölt közül Áder a legjobb választás, még akkor
is, ha - első közelítésben - kevés az erő, az energia benne. Áder a
„történelem” önsúlyú mozgását befolyásolni nem tudja, mégis remélem, döntései
nem csak futószalagon termelt hazafias mesterkedések, mutatványok lesznek, a
nemzet sarjadzását elősegítő döntéseihez sok sikert kívánok! És nem baj, hogy
konzervatív!
Schmitt Pál hetven éves lett
Schmitt Pál hetven éves, 2012-ben nagyot zuhant, de
libegő-jókedvű, negédessége nem változott! Mint államfőnek kevés ötletes
kapavágása volt, leginkább „békegalamb propagandához” adta a nevét. Hetvenéves
születésnapjára gratulálok, azt gondolom, a hetven évében több volt a
pozitívum, mint a hiba, bár ezért az utolsó „doktori ügyért” tényleg kár volt.
Meg amúgy is „Emberek valánk, miért szégyelnők azt?
Miniszter lett Balog Zoltán
Mit mondjak? Semmi nem változott, minden kísértetiesen
ugyanaz. Vagy inkább, semmi nincs a helyén, semmi sem működik, senki és semmi
sem megbízható?
Apró kiigazítás vagy éles irányváltás?
Az „ortodox” és az „unortodox” gazdaságpolitika is kivívta
az emberek közönyét. Az „ortodox” spórolás hasznát nem sokan látták, de sokan
érezték, az unortodox gazdaságpolitika államilag „rásegítő” hatása is, még
éppen csak. A növekedési pályát láttuk ebben a negyedévben, a fiskális
egyensúly talán. Az emberek elvárás halmaza nagy, de az anyagi, erkölcsi,
szellemi erőfeszítés kevés, és a kimerülés jelei mutatkoznak. Vagy csak a
helyzet rossz, de legalább reménytelen!?
Tormay-emléktábla: eljárást indított a BRFK
A hír, amikor festékkel leöntenek, vagy más módon megrongálnak
emléktáblákat, mindig elszomorít. Ha az ilyen cselekedetekből kiszűröm az
indulati elemeket, és az értelem mérlegére helyezem, a műveletlenséget, a
butaságot és a szutykosságot látom. Ez alapvetően nem rendőrségi kérdés, mégis,
az együgyű elkövetőt meg kell büntetni!
Tárki: Minden ötödik magyar külföldre távozna
A Tárki kutatása szerint minden ötödik magyar felnőtt
külföldre menne dolgozni, illetve kivándorolna! Elgondolkodtató, hogy ennyire
nem perspektíva Magyarországon élni, dolgozni, még akkor is, ha a felmérés és a
valóság messze áll egymástól. Ha a jól képzett fiatal szakemberek „tényleg”
elmennek, a magyarországi együttélési és teherviselési modell nagyon hamar
összeomlik!
Bakács szerint szar, szerintem fos
Az a baj, hogy a Compact Disco-nak nincs zenéje, nem lebeg
az „égben”, csak nehezen totyog a földön. Igaz, a többiek se nagyon erőltetik
magukat.
Lezajlott a csíksomlyói búcsú
Talán a világ lármájában, a magyarság egy része együtt volt
Istennel!
Mesterházy: Szocialista lesz az új kormány
Nem kell izgulni, Orbán Viktor és a Fidesz 2014-ben is
marad! Érezhető, hogy szinte észrevétlenül, de szívósan próbál javítani,
miközben az ellenzék továbbra is nulla.
Cséfalvay: A stabilitás miatt kell megszorítás
Nem szabad megsértődnie az állami alkalmazottaknak, de ahogy
az idő kereke halad, szükség lesz az elbocsátásokra. Egy részük kényelmes
hivatali ál-munkái, már nem finanszírozhatóak tovább!
Képviselőjelöltként indulna Bajnai 2014-ben
A kérdés mit akar Bajnai Gordon. Visszafordulni a 2010. év
előtti időszak felé, melynek kontárságaiból és tisztességtelenségéből a jelen
torzulásai is nagyrészt következnek, vagy túlhaladni a jelen hibáin és
demokráciát építeni a jövő számára. Még valami: vegyük figyelembe, egy
emberöltő kevés idő a demokráciához!
Fekete György: Kár Szörényinek csapkodni
Jobb szeretném, ha a művészek nem állnának semmiféle párt
zászlaja alá! Lehetőséget kell biztosítani Nekik, hogy megőrizhessék életük
fontos értékét a függetlenséget, melyre szükségük van, hogy nevelhessék az embereket.
Szörényi Leventével amúgy nincs probléma, nem csapkod, alkalmas arra, amire
vállalkozott.
Vidnyánszky: A Nemzeti a világ legfontosabb színháza
Vidnyánszky Attila Nemzeti Színházi kinevezése miatt kár
rögtön kiáltani: a műveltség meghalt, a nihil él. Várjuk meg, mit tud, hogy
csak maga lelkesedik, vagy tud másokat is lelkesíteni, vagy csak elherdál…
Alföldi: Nem gratuláltam Vidnyánszkynak
Alföldi Róbertet nem hívták meg a sajtótájékoztatóra,
amelyen bejelentették, ki nyerte meg a Nemzeti Színház vezetésére kiírt
pályázatot, ez valóban műveletlenség volt. Persze ettől még Alföldi
gratulálhatott volna - az elegánsság illúzióját fenntartva - Vidnyánszkynak. És
Alföldi Róbertnek felesleges felcserélnie tehetségét, áldozati szerepre. Az,
hogy Vidnyánszky Attila művészete világít-e a sötétben, vagy hamar élét veszti
és elkopik, ez nemsokára kiderül.
A magyar diákok tavaszáról írt a La Repubblica
Nem rokonszenves a La Repubblica című olasz napilap hétfői
cikke. Az oktatási reform ellen tüntető magyar diákok „a lázadó ifjúság” tűzét
a saját pecsenyéje sütögetésére használja. Kontár dolog.
Németh: Eredményes a kormány a nemzetpolitikában
„A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint az
elmúlt egy évben komoly eredményeket ért el a kormány a nemzetpolitikában…”
sajnos a nemzetpolitikának még nem sikerült igazi belső ütemet, tartást adni. A
határon túli magyarság elvándorlása folyamatosan nő, és a helyi magyar
politikusok gyengülő támogatottsága mutatja, hogy a Magyarországi támogatások
eredménye erősen kozmetikázott. Egyenlőre a nemzetpolitikai erőfeszítések és
megrázkódtatások még nem léptek a „haladás” útjára, ahhoz ennél több és
elevenebb energia kell!
Tömegek álltak sorba meleg ételért
Sajnos az életformákat nem sikerült nivellálni, mert az elmúlt
két évtized társadalmi kísérletei inkább kevesebb, mint több eredményt hoztak.
A szegénység kezelésében pedig inkább rendészeti, mint karitatív szempontok
érvényesülnek, ez félelmetes és visszataszító.
Matolcsy, a nemzetmulattatási miniszter
Matolcsy György értelmes ember, ezért érthetetlen, hogy
gazdaságpolitikájában miért erőlteti a mindent megoldó, a mindenható állam
kiteljesedését. Az egész kicsit olyan kapitalista feltételekkel épített
szocializmus ízű! Úgyhogy ez a tündérmese mállékony.
Egy tékozló év (2012)
A fő gond, a munkahelyteremtés, a munkára, amely tartást és
értelmet ad az emberek életének még várni kell! Helyette 2012-ben, a
közmunkaprogramokban résztvevők, és az „állami” alkalmazottak számának növelése
volt a drága, de a munkanélküliségi eredményeket kozmetikázó hatású megoldás.
Az év legjobb pillanatai az Indexvideó szemével
Jó poén, eleven energia, érzékelhető lüktető érverés, szabad
lélegzetvétel, úgyhogy jó produkció!
Boldog és kettős mércétől mentes 2013-at!
Schiffer András (LMP) újévi remény üzenete kicsit
lendületlenre sikerült. Több eredetiséggel, minden következményt átgondolt
határozottsággal, még frissíthetné az LMP-t! A jelenlegi kicsit édes, kicsit
dohos kevés „politikai árammal” megtöltött, de néha gőgös, néha szigorú politikájuk
feljavításra vár! Vagy lehet, hogy a magyar politikai élet színpadán még
statisztaszerep sem jut nekik?
Bárándy-randi
A megújulás ígéretét hordozó kicsit „bájtalan” ellenzéki
tárgyalócsapattól, és a tárgyalás eredményétől, gondolom a Fidesz nem rémült
meg! Az, hogy Orbán Viktornak és a Fidesznek, az elmúlt két és fél évben nem
volt „tökös” ellenzéke, ez rendben van. Nem volt! Az, hogy egy kormányzópártot
az ellenzéke is minősít, ez hogy is van? Mostanában, amikor az ellenzék, a
saját maga kreálta gyáva kibúvókat lassan felszámolja, és ezzel talán a Fideszt
is, méltóságteljesebb, felelősség teljesebb politizálásra sarkallhatná,
megláttam az „ellenzék” elő-csapatát! Kevéssé vonzó emlékek törtek fel bennem,
úgy hogy a Fideszt temetni rikoltóknak jelzem, a Fidesz még jobban bírja
szusszal és kedvvel.
Az LMP-t nem tájékoztatták az ellenzéki tárgyalásról
Schiffer András belehúz! Az ATV-ben élesen, nyugodtan
nyilatkozott, nem kíván együtt működni az elmúlt 20-25 év korrupt, elkopott
politikai elitjével! Az ellenzéki megbeszélésről nem tudott, de részt sem vett
volna rajta. Ez pontos, világos beszéd! Új versenybe kezd, a „régi motorosok”
közreműködése nélkül. Így próbálja felrázni, és talán maga mellé állítani, a
korábbi politikai élet szereplőire legyintők népes táborát. Amit mond nem új
ötlet, de megvalósítani nehéz. A korábbi hazugságokkal terhelt politikai
zsibvásáron, Schiffer András nehéz fába vágja a fejszéjét. Mit tehet? Elkerüli
még azokat is, akik mindig az aktuális hatalom báljain táncolnak vagy vacsoráznak!
De a legfontosabb: nem hazudni az embereknek, a választóknak, előre ígéretekkel
sem hazudni, de hátratekintve az időben, visszafelé sem hazudni. Ha ehhez az
akarat, a terv megvan, átadni ezt a csapatnak is, nehéz dió. Ha ez összejön,
akkor is kalandos és veszélyes út áll előtte. Ha az úton végigér, akkor talán
elkezdhet valamit, ami a méltányos, és az igazságos politikára hasonlít.
Az LMP-t nem tájékoztatták az ellenzéki tárgyalásról II.
Azt gondolom, hogy Churchill-nél, a XX. század egyik legnagyobb
„tisztánlátó” politikusánál Schiffer András nem akar okosabb lenni. Amúgy
Churchill - az első miniszterelnöksége idején - ebéd után rendszeresen másfél
órát aludt, pizsamában, ágyban. Ki tudja, lehet, hogy ez is segítette a háború
megnyerésében. Talán Schiffer Andrásnak is kellene aludni ebéd után? Nem tudom.
Ja, és: a morális akarat végül legyőzi az agressziót, igaz a morális szándéknak
sok időre van szüksége, ez is valamilyen Churchill-i mondat! Csak a körülmények
egészen mások, most nincs agresszió.
Az LMP-t nem tájékoztatták az ellenzéki tárgyalásról III.
A betegséget az élet, a világ ritmusának megbomlására,
zavarára értettem, a gyógyulás egy új, „egészséges” ritmus kialakulása. Kell-e
betegség? Új, más ritmusok kialakulása, lehet, hogy nem kell? De szerintem, had
jöjjön időnkén új ritmus! Visszakanyarodva az eredeti témához, a csalódást
okozó, jellemtelen, kapzsi rövidlátásúakkal való szövetséghez, nem érdemes
velük foglalkozni.
Azt gondolom ebben az arénában inkább egy oldalon állunk,
mint szemben. A folyamatok siettetésében térünk el egymástól, én nem szeretem
az idő elleni loholást, mert ez általában a cél előtt kifáraszt. De hát kinek a
pap, kinek …! Más: Churchill-nél nem az alkoholra, hanem a jó alvásra és az
ebből eredő jó kondícióra gondoltam. Korának emberi, szellemi, politikai
kérdéseiben zseniális volt.
Latin: utunk Félázsiából Európába
Az Eduline szerint bevezetnék a kötelező latin nyelvoktatást
a nyolcosztályos gimnáziumokban. Ez nagyon dicséretes! A latin nyelv és a latin
kultúra gyakorlatilag egész Európát és benne Magyarországot sok évszázada
alakítja, ismerete egyszerűen megkerülhetetlen. A műveltséget hordozó ereje
hatalmas, emellett segíti a gondolkodásunkat. A latin nyelvoktatás bevezetése,
ha nem is lesz azonnali gyógyír a műveltségünk javítására, de idővel megint
jobb lesz a hallásunk és az értelmünk, és nem csak a művészetekre. Talán még
illedelmesebbek, kulturáltabbak is leszünk, és még a mulyaságból is
kiléphetünk. A latin nyelvoktatás bevezetése lehet, hogy ellenállásba ütközik,
mert az indulatok néha átbillentik az oktatást az egyoldalúságra, a „csak”
szakemberképzésre. De az emberi, és a szellemi kérdések tisztánlátásához kell a
latin nyelv, és a latin kultúra, ezért oktatásukra szükség van!
Mindenki hat mindenkire
Amíg csak gyenge próbálkozások vannak a bérek és a javak
piaci árfolyamának kialakításában, nehéz lesz megállapítani a termelt javak
elosztásának mértékét, igazságosságát. Humánus, méltányos megoldás, csak hosszú
és következetes társadalmi fejlődés eredményeként alakulhat ki. Magyarországon
ez még nem sikerült, a nyugdíjemelésnek pillanatnyilag nincs realitása.
Ellenzéki Körfolyosó: így még egy házmestert se lehet
váltani
Azért az, nem úgy van, hogy az ellenzék egyszerre kilép a
világ elé, tud késsel-villával elegánsan étkezni, diplomáciai érzéke van, és
készen áll a feladatokra. Amúgy meg, ez az ellenzék, most még csak egy unalmas
népszínműben léphetne fel.
Lázár 1500 milliárd forintos gazdasági lendületet ígért
Tényleg kell már valamilyen lendület a magyar gazdaságnak,
mert lassan már csak üstökénél fogva emelheti ki magát ebből a helyzetből, mint
Münchhausen!
Nézőpont: 2010-es vállalásainak csaknem háromnegyedét
teljesítette a kormány
A Fidesz és Orbán Viktor politikája egyelőre sokkal
hatékonyabb és működtethetőbb, mint az ellenzék türelmetlen, hisztérikus,
ideges, színtelen-szagtalan elképzelései által felvázolt működési modellek. Az,
hogy sok minden kicsit vadabbnak, keserűbbnek tűnik, ez a válság erőpróbája és
nem a demokrácia eltorzulása. Jelenleg a napi feladatokban a Fidesz jobban
teljesít!
A pedagógus 8 órában nem műkörmöt épít
A mindenkori politika gyakran lenne bajban, ha a tanárok
biztos anyagi helyzetben lennének, széleskörű műveltséggel rendelkeznének, és
stabil szerepük lenne a társadalomban. Azt gondolom, ha a kultúra és a
műveltség meghatározó erejével felvértezett tanárok helyzete stabilizálódna, a
társadalmi pozíciójuk is megerősödne és ezzel a politikusok nem tudnának mit
kezdeni. Pedig csak egy jól finanszírozott iskolarendszer tud gyermekekből
kiegyensúlyozott, kulturált felnőtteket nevelni, igaz ez csak húsz, harminc év
múlva „térül meg”.
„Nem kell több hatalmat adni Brüsszelnek”
„A német kancellár szerint nem kell bővíteni az Európai
Bizottság (EB) jogkörét, hanem inkább a tagállamok közötti együttműködést kell
erősíteni.” Angela Merkel-nek igaza van, mert a tagállamok erényeit és hibáit
nem lehet egymáson mérni.
Fidesz: Kint vagyunk a gazdasági gödörből
Még érdemes óvatosabban nyilatkozni a gazdasági
helyzetünkről, inkább csak szerényen!
Schmitt: Győztesen kerültem ki
Schmitt Pál volt köztársasági elnök hibázott ez
vitathatatlan. Az hogy kibírta a hatalmas ránehezedő nyomást az nem győzelem.
Ugyanakkor elfogadható, hogy új célok felé tudott élni és dolgozni.
Béremelésért is tüntettek pedagógusnapon
A mindenkori politikai helyzettől függetlenül a tanárok
anyagi megbecsülésén javítani kell! A jelenleginél biztosabb anyagi helyzetben
lévő pedagógusok és egy jobban finanszírozott iskolarendszer tud csak a
gyermekekből kiegyensúlyozott, kulturált felnőtteket nevelni, persze ez majd
csak húsz-harminc év múlva térül meg.
Béremelésért is tüntettek pedagógusnapon II.
Nem szabad megvárni, hogy a pénztelenség kiszívja a
pedagógusok titokzatos erejét, megsemmisítse az elhivatottságuk és a
műveltségük reflexeit.
Így köszönti Orbánt a Milla
Ha nincs eredeti alkotó tehetség, marad a bicskanyitogató
trágárság az odafigyelésért, szánalmas.
Ügyészség: Nincs vesztegetés-gyanú a trafikügyben
Ez a trafikügy: akár volt hivatali visszaélés, vesztegetés
és befolyással üzérkedés akár nem volt, biztosan nem lendített a Fideszen. És
három év kormányzás után tudni kell: mit, mikor, mennyire és hogyan lehet
csinálni!
Ügyészség: Nincs vesztegetés-gyanú a trafikügyben II.
Ez a trafikügy: akár volt hivatali visszaélés, vesztegetés
és befolyással üzérkedés akár nem volt, biztosan nem lendített a Fideszen. És
három év kormányzás után tudni kell: mit, mikor, mennyire és hogyan lehet
csinálni!
Árvíz: Magyarország segítene Ausztriának
Nyilván nem a magyar segítség menti meg Ausztriát az árvízi
katasztrófától, de ez egy értékelendő nemes gesztus.
Csapból is
Ha Orbán Viktor otthon marad és nem a gátakat járja,
otthonmaradása tényével a miniszterelnöki alkalmatlanságát mutatta volna. Ez
emberileg és politikailag is megengedhetetlen. Az hogy a média néha valóság
közeli, de többnyire képmutató riportokat mutatott, ez csak a magyar média
kifinomulatlanságát és dilettantizmusát mutatja.
Az illúziók elvesztése
Amikor csak termelők és fogyasztók vannak a haszon elv ellen
tiltakozó művészetnek, művészeknek (így persze az íróknak, a költőknek) nem
terem babér, de ez nem csak magyar jelenség.
Újabb megszorításokat jelentett be Varga
A kormánynak szerényebben kellett volna nyilatkoznia az első
negyedéves halovány gazdasági növekedés láttán, és akkor ez a savanyú-fanyar
bejelentés nem lenne ekkora hideg zuhany!
Balog: A közjó megteremtéséhez mindenkire szükség van
Az a gond, hogy a közteherviselés helyett még mindig a
segélyezéssel vannak orvosolva a társadalmi problémák!
Horn Gyulára emlékezett az Országgyűlés
Horn Gyula egy bukott eszme ügyes haszonélvezője volt,
időben távozott a politikától, erre jól ráérzett. Béke poraira!
Simicska egy kisegér
Nagyon jó riport, jó kérdések, érdekes fegyelmezett
válaszok. Gratulálok!
„Horn tevékenysége az európai történelem része”
Horn Gyula egy bukott eszme ügyes haszonélvezője volt. A
„történelmi” szerepébe pedig csak félig meddig tudott belenőni, de időben
távozott a politikából, erre jól ráérzett. Béke poraira!
Ángyán József nem tagja többé a Fidesz-frakciónak
Ángyán József betartotta az ígéretét kilépett a
Fidesz-frakcióból, fegyelmezetten viselkedett. De érzek az arcában valami
rémületet! Lehet, hogy tud valamit…?
Orbán: Sok sikert kívánunk a török kormánynak
A török ifjúság azt hiszi elég közeledni a világ felé, és
már előre kitárulnak az ajtók. Most, hogy rájöttek, hogy ez nem így van
elővették a baltát. De tudniuk kell: a barikádok, az utcai harcok nem
szükségesek többé, a barikádokon már nem dől el semmi, ami az ember viszonya a
társadalomhoz vagy az embertársaihoz.
Nevet változtatott Bokros Lajos
Nem értem, hogy Bokros Lajos és pártvezető társai e
szimbolikus név-változtatással mit akarnak elérni. Bokros Lajos tehetséges,
művelt ember, de most lehet, hogy elvesztette az arányérzékét! Vagy az
gondolja, a cifra külzet mögött úgyis minden egy kaptafára megy. Nem tudom,
talán majd megértem egyszer…
Majomország
Csillogó, ragyogó, szikrázó fölény és összjáték!
100 éve született Weöres Sándor
Nagy költők nincsenek, csak jó versek vannak!
A trafikokra nem vonatkozik az alkoholtilalom
Úgy látszik, trafikügyben mindig történik valami: néha egy
könyökütés, néha egy cinkosi beintés…
A trafikokra nem vonatkozik az alkoholtilalom II.
Az étvágy mindig megjön: néha evés közben, néha koplalás
közben…
A képviselők közel hatoda nem szólalt fel tavasszal
Ne szólj szám, nem fáj fejem…
2017. december 7., csütörtök
Ennyi 1.
2012.04.28-2012.12.31.
Önmegsemmisítő üzemmód
Sajnos Európában kinyílott a pokol kapuja, már semmi sem
biztos, ez az egyetlen bizonyosság. Ennek megfelelően kell élni!
Balog: Pozitívan értékelik Németországban a magyar
romastratégiát
A roma kérdés döntően szociális probléma. Legalább addig
támogatni kell a romák életfeltételeinek javulását, hogy arra a társadalmi
küszöbre elérjenek, ahol már nem követelni, hanem bizonyítani kell. És figyelni
kell még arra is, hogy a roma szabadító - „hordószónok” - vezetők, indulataikat
ne a roma támogatásokból finanszírozott luxusban vezessék le.
Gyurcsány feljelentést tesz lopás miatt
Gyurcsány Ferenc a plágium gyanú elején fesztelenül,
kedélyesen nyilatkozik, mint aki, egy a múlt ködébe veszett történetről,
anekdotázgat. Most feljelentést tesz! Kalapáccsal kidörömbölt mondatai, hogy
lopás miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz, már inkább magakelletés,
emellett a cinizmusát már úgy leheli ki magából, mint a részeg, a szájából a
bűzt! Be kell látnia, még ha úgy érezte is, hogy személyes megbízatása van a
magyar közéletben, ennek vége!
Búcsú Gyurcsány Ferenctől
Gyurcsány Ferenc most már bármit tesz, könyörög, hiteget,
fenyeget, politikai szerepét – saját magának köszönhetően – elvesztette!
Gyurcsány politikai sakktábláján, számára már csak rossz lépések vannak, bármit
tesz, csak ellenfelei politikai csahosaiba ütközik. Ha van még benne,
veleszületett emberi dignitás, visszavonul, és nem várja meg, hogy a politika
tortáján - mint a megavasodott tejszínhabot - mindenki elkerülje!
Pál Feri: A vallás kötött formái szabadságot kínálnak
Azért az Egyház hitelesebb lenne, ha az idők folyamán nem
gyűjti, és nem őrzi oly féltő gonddal a kincseket. Az Egyháznak még sok minden
tennivalója van/lesz, hitelesebben érdemes működnie! És akkor, a kiüresedetté
és gyakran formalitássá vált Egyház nem csak egy panoptikum lesz, ahol néha
átdereng az Isten. Persze, nagy izgalomra nincs ok, az Egyház által per saldo
jobbá lett a világ!
Európa, a kísérleti laboratórium
Cohn-Bendit politikai tevékenységében nehéz meglátni, mi a
politikai trükk, neurotikus tetszelgés vagy exhibició. Színészies önmutogató,
vagy csak nem tudja előadni a tudatában megülepedett politikai szerepét. Lehet,
hogy az euroanarchizmus társadalmi „szerepe” mindössze kitalált szintetikus
politikai hordalék, amiből jól menő „ipart” tud/akar csinálni!
Magyar nemzeti sms-ezők, szevasztok!
„A háború nem eszem-iszom, nem haverok, buli, Fanta. A
háború vér, emberhalál, gyilkolás és szenvedés.”
A társadalmi konfliktusok megoldásában a háború, az erőszak,
a barikád már nem dönt el semmit! És, ha csakugyan nem segíthet már más, csak
az agresszió, akkor elvesztünk és semmi nem segíthet!
Szolgálat alól felmentve
Tóta W. Árpád lehet, hogy „félkarú” forradalmárként úgy
gondolja, valami ledőlt, ami eddig tilos volt, most már mindent szabad! De
érdemes tudnia, az asztalra nem illik a lábat felrakni, a tortából egy szelet
illendő vendégségben. Írásával kapcsolatban - cikkeit mindig elolvasom -
szeretném megjegyezni, hogy a nyilvánosság előtti, szellemi bírálat
felelősségéről, valamint egymás tiszteletéről, érdemes elgondolkoznia!
Zeusz villámai
Az európai politikusok nagyon nehezen ébrednek, de most már
lassan észrevették, hogy a megszorítás vezérelte gazdaságpolitika nem hoz
gazdasági növekedést, növekedés nélkül pedig nehéz lesz elfújni az
államadósságokat. A francia elnökválasztás eredménye, a spanyol válság, a görög
választási eredmények szerencsére Magyarország malmára hajtják a vizet, mind az
EU döntéshozói, és mind az IMF tárgyalások kapcsán. Orbán Viktor miniszterelnök
is békülékenyebb hanggal nyilatkozik az IMF-ről, talán még azt is mondta:
"az IMF a barátunk”!? A megállapodás így hamar létrejöhet!
21. századi utópiák
Fonnyadt ”gondolatok” jutottak eszembe a 21. századi munka
világáról és a munkahelyekről. Nehéz feladat és felelősség, formálni,
harmonikusabbá és élhetőbbé tenni munkahelyünket, és ez által életünket is. A
történelem és a nagy irodalmi művek, mind arról tanúskodnak, a rabszolgatartó,
a feudalista, a kapitalista és a szocialista társadalomban/rendszerben az ember
ugyanaz maradt, kapzsi és irgalmatlan. Egy 21. századi munkahelyen azt várják
az embertől, hogy a „tulajdonos/főnök” érdekeit szolgálja! Persze a
tehetségesek nagy ritkán alkothatnak, ha tudnak, de alkotás helyett, inkább
csak kivitelezésre jut, ha jut lehetőség. A Waldorf-iskolából kikerült fiatal,
ha van műveltsége, és türelme, esetleg abban bízhat! A flow-ra egy darabig, még
biztosan várnia kell!
Nem kell rágörcsölni
Tóta W. Árpáddal ez egy jól sikerült interjú! Ha a durva
szavakat, a kondicionált trágárságokat kerüli, mondatai/gondolatai
„felszabadultabbak” és eredetibbek. Persze vannak gondolatai, melyek a
„jobboldalnak” sajognak, mint a harapás, bár nem tudom miért. A
„liberálisoknak” meg többet juttat, mint szellemi ügyeskedés, még ha az
„evangéliumi” szavakat vagy a „szépség vigaszát” nem is mondja el nekik. Egész
jókat mond akkor is, amikor a szemétben vájkál, és még szellemi ösztönzésre is
készteti, az amúgy kannázott bor jellegű, elfakult „újságírói műsort”!
Hogyan működik a kreativitás?
A magyar gazdasági csoda ünnepén még várjunk a pezsgővel! Az
Orbán/Matolcsy féle gazdasági szabadságharcnak, gazdaságpolitikának nem vitatom
a kreatív elemeit. Az történt, hogy a megszorításokkal tűzdelt ”gazdasági
konfekcióöltöny” nem illett minden országra egyformán, mindenkinél másképp
szorított, vágott, Orbán/Matolcsy ezt próbálják hol iparkodva, hol tapogatózva
hordhatóvá tenni. Az természetes, akik másképp igazgatták/igazgatnák a
”gazdasági konfekcióöltönyt” azok Kasszandra hangján jósoltak kénköves
sötétséget, ezzel kevéssé kell foglalkozni. De azzal igen, ha csalódtunk
valamiben gyorsan tudunk-e váltani, a foglalkoztatottság alig több mint ötven
százalékos, az állami újraelosztás kevéssel kevesebb, mint ötven százalékos, a
közteherviselés még mindig egyenlőtlen, az állampolgárok jelentős része még
túlzóan magas juttatásokat kap az államtól. Persze tudom, az embereknek nem a
ködös jövőt, hanem a jelen javait kell felmutatni, különben kivicsorog a
bizalmatlanság, mert most macskajajos böjt kezd lenni, és előtte nem volt -
vagy nem mindenkinek volt - igazi farsang!
Murphy uniója
Nem tudom miért, de úgy látszik, hogy az Európai Unió
mostanában inkább rombolja az életnormákat, és az emberek közönyét tökéletesíti
minden iránt, ami nem a pillanatnyi anyagi lehetőség. Az európai közös politika
közömbös az emberek számára! Az Angela Merkel és Nicolas Sarkozy vezette
gazdaságpolitika kaptafáján megfejelt megoldások, inkább csak részsikereket
hoztak. Persze lehet, hogy a tagországok anyagi, erkölcsi, szellemi
erőfeszítése kevés, és inkább kimerülnek a hazafias riszálás és tányérozás
mutatványa közben! De az utóbbi tíz év fordulatai bizonyítják, hogy az európai
közös politika, ha valamiben csalódott is, megmerevedik, nem tud gyorsan
változtatni. Ugyanakkor számonkérései hangosak, türelmetlenek és néha
sportszerűtlenek! Hogy, Görögország asztmatikus halódása hova vezet,
pillanatnyilag megjósolhatatlan, de még az is lehet, hogy elbúcsúztatja az
eurót. Mondhatjuk, Európában kinyílott a pokol kapuja, már semmi sem biztos, ez
az egyetlen bizonyosság. Ennek megfelelően kell élni!
Az idei G8 fő témája az euró jövője lesz
Görögországban kezdik felfedezni, hogy nemcsak az egyén megy
tönkre, ha többet költ, mint amennyije van, hanem az ország is!
Menetrendszerűen most csődnek kellene következnie, de a gazdaságban semmi sem
történik menetrendszerűen. A „merkel-i” terv, gazdasági növekedés serkentése
megszorításokkal, eddig nem jött be. De Németországban 2013-ban választások
lesznek, így a Merkel kormány vékony jégen táncol, a további pénzügyi
mentőcsomagok megalkotásában. Valószínű, a görögökkel „újra” megértetik, hogy
sem rövid, sem hosszú távon nincs más alternatíva, mint a megszorítások. Ha ez
nem történik meg, lehet, hogy Görögország eléri azt a küszöböt, amelyen túl a
szakadék, a semmi következik. És ezután, a görögöknek már csak a világ hulladékai
jutnak, melyeket számukra, még esetleg odalök az élet.
Obama: Elköteleztük magunkat a növekedés ösztönzése mellett
A G8-csoport vezetői elkötelezettek a növekedés-ösztönzése
és a pénzügyi konszolidáció mellett! Az eddigi növekedés-ösztönzési tervek, a
világgazdaságban sajnos szánalmasan vizsgáztak. A G8-csoportnak lesz-e
bátorsága, ereje, a mostani zűrzavarból felmutatni egy értelmes tervet? De ne
olyat, mint egy rossz villanykályha, ami nem melegít, csak az áramot
fogyasztja! Vagy semmi nem változik, a világgazdaságban, a
növekedés-ösztönzésben, a hazudozás ugyanolyan könnyű, mint eddig?
MSZP: Véget kell vetni a „matolcsyzmusnak”
Tukacs István (és az MSZP) már megint, a kiürült nézőterükre
akar bértapsolókat toborozni, de ehhez ritmusváltásra és nem óvatos
torokköszörülésekre lenne szükség! Igaz a villogó ötletek, a szavak párbajozó
ereje teljesen hiányzik belőlük, kérhetnének segítséget a Fidesztől! Mert a
Fidesznek is szüksége van „rendes” ellenzékre, és nem csak azért, mert minden
hatalmon lévő pártot minősít az ellenzéke is.
Ezért nem lázadtam
Réthelyi Miklós professzor, mint Magyarország nemzeti
erőforrás minisztere reménytelen ügyekbe keveredett, de valószínű tudta, csak
ilyesmivel érdemes foglalkozni! Áldozatot hozott mindenképpen, még akkor is, ha
tudjuk a tények többet érnek, mint az álmok. Ezért megsértődni senkinek sem
szabad!
Balog: Miniszteri szinten a roma integráció ügye
Most, hogy miniszteri szintre került a roma integráció ügye,
azért figyeljünk, a társadalmi, a törvényes egyenrangúság rendben, de nehogy
elsőrendűség legyen belőle.
Egy tucat előterjesztést fogadhat el a parlament
Tizenkét előterjesztést fogadhat el mai ülésén az
Országgyűlés, míg további három javaslat esetében a módosító indítványokról
döntenek. A képviselők kétszer is átírhatják az idei költségvetést…!
Mint ahogy jó diagnózis nélkül nincs gyógyulás, úgy jó
törvénykezés nélkül nincs jól működő állam. De vigyázzunk, ez a sietős, két
kézzel írós, gyors iparkodás, nehogy a törvénykezés lényegének elvesztéséhez
vezessen! A végén, a nagy sietségben még a „tetteket” sem tudjuk „elkövetni”,
melyeket a „gyorsan készült” törvények szabályoznak.
Globalizáció helyett lokalizációt!
Tóth Gergely közgazdász láthatóan sokat olvasott ember, de a
gazdasági válságról és a Magyarországról szóló diagnózisáról, csak „savanyú”
elismeréssel tudok szólni! Úgy éreztem, szavaiból pont a közgazdaság lényegének
„varázsa” veszik el, igaz, cserébe a „keresztény közgazdaság” sok titka
feltárul.
Tranzakciós adó: a bankszövetség megosztaná a terhet
A pénzügyi tranzakciós illetékről szóló törvényjavaslat
kapcsán a Magyar Bankszövetség módosítási tervei, minden túlzást előkeresnek -
a bankadó 17-szerese az európai átlagnak, de csaknem 50-szerese lenne -,
csakhogy az ügyfelekkel megoszthassák a terheket! Vigyázni kell, mert a végén a
bankok a „jámbor” ügyfelekkel fizettetik meg a teljes illetéket, és ez, az
egész törvényjavaslat megcsúfolását jelentené!
Támogatja az EP a tranzakciós adó uniós bevezetését
Lehet, hogy az Európai Parlamentnek nincs elég fantáziája,
vagy a növekedéshez forrásokat találni - többek között - a magyar „példa”
másolásával tudnak? Ha jól figyelnek, van még néhány „használható” ötlet!
Eljárást indított a rendőrség a Wallenberg-szobor
meggyalázása miatt
Ezek a hírek, „disznólábazás”, amikor festékkel leöntenek,
vagy más módon megrongálnak emléktáblákat, elszomorítóak. Ha az ilyen
cselekedetekből kiszűröm az indulati elemeket, és az értelem mérlegére
helyezem, a műveletlenséget és a butaságot látom. Ez alapvetően nem rendőrségi
kérdés, mégis, az együgyű elkövetőket meg kell büntetni!
Az erős dollár és következményei
Az Egyesült Államok 2012. évi növekedési előrejelzése 2.4%,
az euró zóna az első negyedévben csak alig úszta meg a recessziót! Ezek
ismeretében nem csoda, ha az EU-tagállamok várható szánalmas idei teljesítése
és a lejátszatlan görög váltság hatásait is figyelembe véve, erősödik a dollár.
Matolcsy: Magyarország két éve a gyógyulás útjára lépett
Matolcsy György szerint Magyarország két évvel ezelőtt a gyógyulás
útjára lépett! De hiszen még a diagnózis sincs meg. Matolcsy nyugodtan
megmondhatná az ország gazdasági helyzetéről az igazságot, az igazság
megvallása nem csökkentené a nemzet erejét, de a hazugság tragédiához vezethet.
Elfogták a szoborgyalázókat
Ócska, buta módja az ellenállásnak a szobor vagy az
emlékmű-gyalázás. Remélem, az elkövetők nem „olcsó” büntetést kapnak!
Hazugság, Kádár-kor a neved!
Kádár János uralmában, a hazugságot mindenki elsajátította,
mert az emberek - kényszerűen - megtanulták, túlélni felsőbb parancs, mint
hősködni!
Komolytalan minősítés a Standard & Poor's hitelminősítőtől
A Standard & Poor's pénteki leminősítő döntése mutatja,
hogy a hitelminősítő elvesztette mérték és arányérzékét. Mégis, a hátradőléssel
várjunk még, mert a magyar gazdaságpolitika rendszere még erőtlen, és ez
hatással lehet az ország középtávú növekedésére is. Ennek megfelelően a
jelenlegi alacsony gazdasági növekedés csak a mostaninál erőteljesebb
gazdaságpolitikai fordulattal növelhető. Meg arra is érdemes figyelni, hogy a
nagy fejlett ipari gazdaságokban most nagyon alacsony a kamatszint, így
Magyarország részben ezért jó befektetési célpont, pedig jó lenne, ha nem ezért
lenne!
Balog: Nem lesz tandíj, megszűnnek a keretszámok
„a minőségi követelményeket teljesítő diákok bekerülhetnek a
felsőoktatásba, ha pedig vállalják, hogy a diplomaszerzés után Magyarországon
dolgoznak, az állam a teljes képzési költségüket kifizeti”
Ez így ok! De nem tudom miért ilyen botorkálva alakul ez a
dolog. Az oktatás a legfontosabb, ez az értelme mindennek, e nélkül széthull
minden, csorda lesz, ugar, gyarmat, nem erős nemzet! Csak az tud tanítani, akit
tanítanak, önmaguktól „világító lámpásokból” nincs elég.
Kultúrharc? – Piktorok és komédiások háborúja
Fekete György érthetően ideges, érzékeny, reménytelen témát
kalapál, érdemi hatással akar lenni a művészekre, a művészetekre. Ez nehéz ügy.
A hatás - a művész szelleme - az emberekben, akikre a művész a művével hat, ez
számít. Egy lehetőség az ember számára valamiben gyönyörködni, s valamilyen
többletet, új szempontot kapni, és ez a többlet aztán tovább él velünk, s néha
talán segít is. Ebbe Fekete György nem tud beleszólni.
Hát Viktor, bocsi, de baromira nem értettük meg egymást
Szeretem, amikor mindenki elmondja a véleményét, s végül, ha
ez emberileg lehetséges, megegyezzünk az igazságban. De az íratlan törvényeket,
mely embernek emberhez való viszonyát szabályozza, érdemes ismerni. Ezért
szeretném megjegyezni, hogy Konok Péternek a nyilvánosság előtti szellemi
bírálat felelősségéről, valamint egymás tiszteletéről, érdemes elgondolkoznia!
O my prophetic soul!
A globalizált, értékválságos korban is, a nemzet
felhalmozott értékei, értesülései folyamatosan zubognak, és valóban, néha
tehetetlenül úgy érezzük, nem tudunk mit kezdeni vele. De az első riadtság
múltával, az emberek újra nekilátnak megismerni, fegyelmezni és új rendszerbe
sorolni a tapasztalataikat, de az már egy új korszak, új műveltség lesz.
Vagy katasztrófa esetén a műveltséget elölről kell kezdeni,
de azt hiszem, az ember mindig újra képes egy ilyen vállalkozásra.
Megszakadt a tárgyalás a HÖOK és a kormány között
A felsőoktatásra (meg minden oktatásra) kiadott pénz
látszólag kidobott pénz, mint a vetőmag. Csodálkozom, hogy a kormány a
felsőoktatáson akar spórolni, másutt pazarol, osztogat. A jövőt most
megrázkódtatás mentesebbé tehetjük, ha az oktatásba befektetünk! Amúgy Magyarország
rangját a világban, nem a (talán, előbb-utóbb lassan növekvő) gazdasági
teljesítményünkkel, hanem tudósainkkal, művészeinkkel, íróinkkal és a művelt
emberek sokaságával emelhetjük.
Ablakzsiráf
Tisztelt Megyesi Gusztáv!
Még ha a bosszús napjainkban, dühünkben, nem is tudjuk, hogy
minek örülnék jobban, hogy legyen-e polgárháború, vagy ne legyen, a gondolatot
rögtön a szemétbe kell dobnunk! Mindenféle háború az emberiség betegsége.
Tudnunk kell, hogy, a barikádokon már nem dől el semmi, különösen nem az, ami
az ember viszonya a társadalomhoz, és az embertársaihoz. A kétségtelenül jelen
lévő megrázkódtatásokon, inkább közös erőfeszítésekkel kell túl lennünk, mint
polgárháborúval! Örüljünk annak, hogy az ösztönök lázadása felett mindannyian
uralkodni tudunk!
A lottóötös hihetőbb, mint a halál
A mai embert szorítja, nyomja a halállal való szembenézés.
Nem is elsősorban a fizikai megsemmisülés, hanem az értelem elvesztésének
tudata nyomasztó. Miután a halál egy „vesztes” állapot, hiszen - valószínűleg -
senki sem tudja biológiai életének lehetséges teljességét megélni. Az ember
legalább is azt érzi, a halál egy rettenetes korlát, mert nagyon sok mindent
„itt kell hagynia” még. De tudjuk, Jézus meghal, de feltámad, meghalt, mint
ember, de nem halt meg, mint Isten!
Az én kereszténységemet nem Semjén képviseli
Nincs ezzel semmi gond, az én kereszténységemet sem Semjén
képviseli!
Szlovákiával szolidarít Semjén
Nyugodtan maradhat a szlovák kéteuróson a vallási jelkép. De
ez sajnos nem segít abban, hogy éppen a kereszténység az, ami Európa életéből
hiányzik!
Megszűnik a Heti Hetes?
Az RTL Klub Heti hetes műsora, a magyar televíziózás azon
kevés műsorai közé tartozik, ahol van stílus, eleven energia, érzékelhető
lüktető érverés! A Heti hetes nem a szellemi tunyaságra épül, nincs
kondicionált trágárság, a szabad véleményalkotás lehetősége adott, és nem
dörzsölgeti magát hízelkedve az aktuális hatalomhoz. Sokszor és váratlanul
belekarmol az éppen hatalmon lévőkbe, de ez „politikailag ártalmatlan”, mindössze
nem a hatalmon lévők kiszolgálása a cél, így ha a műsor megszűnik, a politikai
okok kizárhatók.
Az RTL Klub, ha megszünteti a műsort, lehet, hogy tovább lép
a műveletlenség, humortalanság tömegcikkesítésében, főleg, ha egy lapos,
értelmetlen és jelleg nélküli műsorral próbálja megcukrozni a vasárnap estét.
Azt gondolom, a Heti hetes műsora a szétesés tüneteit nem mutatja, RTL Klubos
megszűnése esetén a TV-s szellemi bolhapiacon hamar elkelhet.
Fábry, a magyar Dean Reed
Fábry Sándor tehetséges, tudja, jól kezeli az arányt a derű,
és a mosolyogva elfogadó értelem között! Erős tehetségének van műfaja, a
poénokat könnyedén - melldöngetés nélkül - nagy alkotóerővel tökéletesre
smirglizi. A közszolgálatba átigazolása után, már inkább egy helyben jár, kevés
lényegeset, eredetit épít - nem tudja igazában helyén van-e a műsorában minden
- sok a mesterkélt ötletbukfenc, fintor, a korábbi műsordarabkákból
összecsirizelt „produkció”. Nem tudni, a futószalagon termelt poénok, csak a
lustaság, vagy más okok miatt jönnek át kevésbé”. Pedig ha a műsort nem tudja
megtölteni „teremtő árammal”, mindegy minden szemfényvesztés, mesterkedés, a
néző hamar észreveszi, az alkotóerő gyengülését, hiányát, és látja, ez az erő
már alig mozgat meg valamit!
Gyászoltak a Heti Hetes szereplői
Az RTL Klub döntésével eldőlt a küzdelem az ésszerű és a nem
ésszerű között! Októbertől folytatódik a Heti hetes - csak egy másik csatornán
- az RTL2-őn. A műsor 500. adása is erőt, energiát és szellemi ösztönzést
mutatott. Egyszerűen, szuszogó iparkodás nélkül néha rámutat, a politikai, a
társadalmi rendszer visszásságaira. Persze ezek a meglátások, az éppen aktuális
hatalomnak sajognak, mint a harapás, de ezeket a „hatalom” is tudja, látja. A
TV műsorok gyakran lármás, eszelős, elfakult és kannázott zenés műsorai között,
a Heti hetes kozmetikus álcázás és protézisek nélküli „pislákolása” az RTL2-őn
is igazodó pont lehet, megtartása, mondhatom „vir prudens”-i döntés volt!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



