Metrózás

Péter a metró első kocsijába szállt be, talán csak megszokásból. Lehuppant a legelső ülésre. Húsz perc metrózás. Ajándék időt kapott, ettől gondtalannak érezte magát. Ezt az időt saját magával töltheti. Közben eszébe jutottak a munkába menős reggelek. Az útfelújítások nélkül is állandósuló dugókkal, a pöfögő autóbuszokkal és az egymás kipufogógázában fuldokló autókkal. A szirénázó rendőr- és mentőautók éles hangjaival. Az örök késésben lévő kedvetlen, ingerült emberekkel. A parkolóhely keresgélés utáni rosszkedvű megérkezésekkel. Egy csőd az egész város. De hagyjuk. Most metrózom. Mikor is metróztam utoljára? Évekkel ezelőtt. Igen. Péter régebben tudta, hogy melyik állomáson melyik metró kocsiba érdemes beszállni, hogy kiszálláskor a mozgólépcső a lehető legközelebb legyen. De pár év óta nem érdekelte az ilyesmi. Igaz utazni is kevesebbet utazott. A cégautósok magabiztos kasztjába tartozott, tömegközlekedéssel ritkán élt. Ugyanakkor a tömegközlekedés közbeni megfigyelései, agytornái elégedettséggel töltötték el. A nőket nézte. Nem bármiféle kaland szempontjából, azokat nem a tömegközlekedés szintjén intézte. Csak többet akart tudni a nőkről. Nézte a fiatalabb lányok bizonytalan állezserségét, a harmincasok minden az enyém vagy minden az enyém lesz magabiztosságába öltöztetett határozottságát. A problémás és kevéssé problémás nők közötti jól tapintható különbségeket. A betegnek látszó nők sértettségét és az egészségesek kivagyiságát… - Németh György – RP története