Néha imádkozom érte

A pályaudvar melletti borzalmas étterem avas szagában üldögélünk Hajnival. Sört iszunk. A vonat egy órát késik. A hideg sör alig ellensúlyozza a nyári délután forróságát. A kerthelyiség lassan valamilyen kemenceszerű izzás állapotába csúszik. A napernyő és a közeli fák árnyékadó képessége a nullával egyenlő. Izzadok. Hajni nem, vagy alig. Tetszik, hogy nem izzad. Tetszik, ahogy néz, ahogy megérintenek a szemei. Hajni türelmes, ráér. Huszonöt éves. Nem szaladgál minduntalan különféle célok felé. Néha ugratom: le fogsz maradni egy csomó dologról. De Hajnit nem zavarja, ha lemarad valamiről. Azt mondja: meg fogom találni az időt arra, hogy visszamenjek és átéljem. Van benne valamilyen csodálatos öntudat, szívósság és naivitás. Nem is tudom, nagyon féltem. Egyszerűen túl tiszta ehhez a világhoz. Néha imádkozom érte. Igen imádkozom, hogy Isten megvédje a világ gonoszságaitól. Felszállunk a vonatra. A sör könnyű mámorító hatására a vonat, a mező és a vetés is imbolyog. Nézem Hajnit és a szerelemre gondolok. Az első szerelem bódulata jut az eszembe. Milyen is volt? Talán pont olyan, mint most ez. Nevetgélünk, mindenféle másról beszélünk, de azt hiszem, közben tudjuk az igazat. - Németh György – RP története (A Nap virágai)